Szerencsére nem vagyok bajban, hiszen őszintén tudok írni egy PR cikket a szervezett szaunás túráról…:)

Mindenekelőtt külön szeretném hálámat kifejezni és kiemelni Édesanyám idegenvezetését. Amit, ha hisztek, ha nem, nem akart csinálni, végül úgy belejött, hogy aki ott volt némi kulisszatitkokat is megtudhatott nem csak „Tamáska” életéről… 🙂 Továbbá, azon szaunamesterek munkáját, akik megtiszteltek az utazással, és azzal, hogy mindenki számára okoztak  szauna örömöket, élményeket! Hálásan Köszönöm!

Nagyon vártam már,  hogy csütörtök reggel 6 órát, hogy elinduljunk Viska felé, izgatott voltam és őszintén megvallom izgultam is, hiszen a csapatból nem mindenkit ismertem személyesen. Ennek ellenére hamar látszódott, hogy itt mindenki ha nem is örök, de a 4 napra biztosan jó barátságok köttetnek. Így is lett… No de ne szaladjunk ennyire előre… Összlétszámunk végül 30 fő volt, 4 fő kocsival, 3 fő Nyíregyházán csatlakozott a buszos csapathoz. Határt nagyon szerencsésen mindössze 2 óra alatt jártuk meg, köszönhető volt ez annak is, hogy meglepő módon segítőkészek voltak az Ukrán határőrök.

Jöhetett Ungvár buszos felfedezése, majd jó magyar szokás szerint irány a „BÓT”. Ott mi szem szájnak ingere volt, mind megvettük, „halvát”, „kvászt”, „nyirfalavet” és persze  szigorúan a sörös felöntéshez való kelléket meg persze az oroszos felöntéshez némi vodkát. Sietnünk kellet, hiszen 17:00-ra a szálláson kellett lennünk, hiszen a busz sofőrünk maximum 12 órát ülhet volán mögött, így sietősre vettük a dolgot. Ungvárról az út felfelé már nem európai minőségű, így akik busszal jöttek most itt megértették miért volt jó döntés a buszos túra melletti voksolás. 17 után nem sokkal meg is érkeztünk számomra egyik legpihentetőbb, nyugtatóbb helyre a Vadvölgy Panzióba. Mivel korábban érkeztünk, így még valóban melegben kaptuk az igazi valódi házi tepertős pogácsát és a „velkám” pálinkát, és jött a vacsora, majd estére a közösségi teret zeneszó járta át, majd a táncoslábú szanás banda porfelhőt kavart az est késő esti, kora hajnali órákban ért véget.

Másnap reggel 8-kor kinek kedve és bátorsága volt, azokat Brigi keltette fel tornának induló, végül „Spartan” edzésbe torkolló bő félórás „edzéssel”. Jöhetett a házi finomságokkal tűzdelt reggeli. Ezt követően kirándulás a faluban ahol megtekintettük vidék jellegzetes rusztikus fatemplomainak egyik példányát, melyet 1700-ban építettek. A könnyed majd 5 km-es túrát követően jöhetett ismét a Gasztro különegességek, a Vadvölgy Panzió szerint készült borscs leves pelemenyivel.

Ebéd után két csoportra osztódtunk, 2-2 órát szaunázott 1-1 csoport a fatüzelésű bányában a patak partján, és fent a házban lévő elektromos kis szaunában a medence mellett mintegy hideg merülőnek használva azt. A bánya most szép új merülődézsát kapott a tiszteletünkre, néhány nappal érkezésünk előtt került beüzemelni. Rengeteg felöntés, szuper mestere, megannyi felöntés következett. A finom lapcsánkát (tócsni) követően ismét felhőtlen táncolásba torkollott az éjszaka.

Másnap reggel 7 órakor, Brigihez és hozzám három bátor futó csatlakozott 8 km-ert toltunk le, 230 m szintkülönbséggel, majd ezt követően jött ismét a tornázz Brigivel reggel, a már felkelt szintén bátor jelentkezőknek. E nap reggeliénél meg is kaptuk a túra mottóját: “úgy érzem magam, mintha Réka és Norbert alakreform táborában lennénk…” ez valóba mindent elmondott a túráról… ?

A kiadós reggelit követően buszra szálltunk, elindultunk megnézni az Árpád vonalat és az Uzski hágót. út közben szép tájakat, gyönyörű helyeket is felfedeztünk, mint például ezt itt:

Hazafelé már mindenki nagyon éhes volt, így a Vareniki nagyon jól esett mindenkinek. Ebédet követően ismét két turnusban szaunáztunk, medencéztünk. Estére pedig a kerti, patak melletti tó mellé épített kinti sütögető mellett lakomáztunk, ettük a finom helyi pácolt parázson sült saslikot, héjában sült krumplival finom káposztasalátával.

Másnap reggel irány Munkács, kis városnézés, majd Beregsurányi határ és vissza Budapestre.

Már több, mint egy hét is eltelt, még mindig érkeznek a képek, a hálálkodó üzenetek, amit még mindig nem tudok hova tenni, feldolgozni azt a sok szeretetet, örömöt amit kaptam tőletek az út során. Szerintem simán kitart a következő téli túráig, melynek a részleteit mielőbb igyekszem összerakni, hogy tudjátok mire számítsatok, ami biztos, hogy legalább olyan jó lesz, mint a mostani nyári túra volt.

Örülök, hogy Veletek lehettem, örülök, hogy Nektek szervezhettem meg a túrát! Hálásan Köszönök Mindent és a megannyi sok, szép jó élményt!

A képre kattintva galéria nyílik meg.

A szaunáSOK kézikönyve!

Az összes dr.Szauna által szervezett eseményt megtalálod a FACEBOOK-on és ITT a blog-on is!
dr.Szauna HÍR(level)EKért KLIKK!
Még több élmény, még több infó, még több szaunás, még több... szaunáSOK
Szeretnél hírt adni magadról? Ilyen és ehhez hasonló cikkekben szerepelnél? Észrevételed, mondandód van? Írj bátran, klikk IDE!
Keress, Kövess, Likeolj, Sharelj...

Facebook Instagram YouTube

drSzauna.hu | szaunaSOK.hu | SzauNaTurista.hu | SzaunaZona.hu

szaunáSOK.hu, Magyarország Legnagyobb FÜGGETLEN Szaunás Közössége! Alapítva: 2013!