2018.04.04-én abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy egyik kedvenc szaunás helyemen immár, mint SzaunaMester csaphattam a szelet a vendégeknek… Gujka Ferenc “Süni”-től kaptam az első meghívást, hogy jöjjek, menjek hozzájuk mesterkedni, mindezt január 26-án nem sokkal azután, hogy felkerült a kép, hogy Szabó Úrnál sikeresen elvégeztem a szaunamester képzést. Természetesen megköszöntem, és türelmet kértem, hogy némi gyakorlatot szerezzek, s azt követően megyek… El is érkezett a nap, úgy éreztem, most már készen állok egy ráckevei bevetésre. Meg is beszéltük a szerdai napot. Izgatott, várakozással teli napok jöttek, terveztem a zenémet, hogy mikor mit fogok mondani, csinálni, természetesen semmit sem úgy csináltam ahogy terveztem, viszont a vendégek visszajelzése alapján a dolgomat jól végeztem…:) rackeve.jpg Három program volt, egy relax, egy sós és egy jeges. Relax és a jeges a kedvencem, mindkettő nagyon közel áll hozzám, a relaxban élvezem azt, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott, lassú lehetek, míg a jegesbe mindent bele lehet adni, egy jó pörgős zenével s sok gőzzel jól “szétlehetcsapkodniavendégeket”. 🙂 Hab a tortán, hogy kedves SzaunaMester barátok is jelenlétükkel emelték az est színvonalát, amit ezúton is külön köszönök nekik! 😉 Hálásan köszönöm, hogy ott lehettem, hogy átélhettem! folyt.köv.

dr.Szauna

u.i. a kispadról, elméletben tejesen más mesterkedni, mint amikor felállsz, és kezedbe veszed a törülközőt! 🙂

dr.Szauna 

MindenMentes Klasszik SzaunaEst! KLIKK!

Az összes dr.Szauna által szervezett eseményt megtalálod a FACEBOOK-on és ITT a blog-on is!

Havonta SzaunaSapkát sorsolok KLIKK!

Még több élmény, még több infó, még több szaunás, még több... szaunáSOK

Szeretnél hírt adni magadról? Ilyen és ehhez hasonló cikkekben szerepelnél? Észrevételed, mondandód van? Írj bátran, klikk IDE!

Keress, Kövess, Likeolj, Sharelj...

Facebook G+ Instagram YouTube

drSzauna.hu | szaunaSOK.hu | SzauNaTurista.hu | SzaunaZona.hu

szaunáSOK.hu, Magyarország Legnagyobb FÜGGETLEN Szaunás Közössége! Alapítva: 2013!