2017.08.16. – Hunguest Hotel Millennium – Budapest éjjel – Szabó Zoltán

Valamikor augusztus elején tette ki Zoli a szaunáSOK-ba a flyerét, amint megláttam egyből becsekkoltam, hiszen Zolit, ha közelben van, vétek kihagyni.

zolika.jpgforrás: facebook/szanáSOK

Nyolc után nem sokkal érkeztünk meg, 20:30-ra volt hirdetve a start, kb. el is kezdtük időben. A hely, a www.szaunaclub.hu hadiszállása, a hírhedt fekete szaunájával. Kellemes baráti társaság jött össze, a hely miliője végett, mindenki mindenkivel összecimborált.

Kezdésnek egy kellemes házi eperlikőrrel indultunk neki az estnek. Zoli egy oroszos kezdést tolt nekünk, amivel engem, s gondolom a többieket is így elsőre egy kemény szaunaSOKKal végzett ki. Zeneileg a tőle megszokott „oroszos katyvaszt” sikerült összevágnia, ahol a Despacito-t hallhattuk felzendülni orosz nyelven,  természetesen a végére a kályha biztosítékát sikerült leverni, gondolhatjátok, már az első program milyen lehetett….

Zoliról érdemes azt tudni, hogy sokunk Kedvence, a kemény magnak (régóta ennek a szaunázási kultúrának hódolói, még én sem tartozom hozzájuk, valamikor 2007-2011-ben  kezdők) mindenképpen, akik a nagyon meleget, és a nagyon fájó lecsapásokat kedvelik, az este alatt volt bőven erre példa…:))

Második körön egy stand up-ot nyomott, életében egy nemrégiben bekövetkezett rendőri intézkedésről, miközben „valamibrutáljó” sókeveréket kaptunk, illata, állaga, hmmm… 

Harmadik körben „valamiüberbrutál” forróság keletkezett a szaunában, a bőröm még most is fáj, ha rágondolok, a méz nem sokat segített rajta….:) Zoli rendkívül jól kihasználta a kis szauna melegét, és a legyezésével oltári hőt engedett és csapott ránk… fekete pokollá változott a szauna….

Negyedik, s egyben utolsó felöntés a már hertelenden hallott és látott program volt, a csendes Zoli, egy olyan mély oldala , amit ezelőtt nem sokan láthattak. Méltó zárás volt.

Szünetekben pihentük a „fájdalmainkat” , jókat beszélgettünk, valóban barátias légkörben telt az este. 24 óra magasságában jöttünk el.

Nagyon jól éreztük magunkat, de ezt tudtuk is, hogy így lesz, hiszen  Zoli mellett nem lehet búskomornak lenni. Ha nem ismernéd Őt, akkor itt az ideje, hogy menj el valahova utána, és éld át mind azt , amit adni tud!

Köszönöm/jük az élményt!

 

Még több élmény, még több infó, még több szaunás, még több… szaunáSOK

dr.szauna

 

Havonta SzaunaSapkát sorsolok ki! Add meg neved, születési éved, lakhelyed irányítószámát ITT!

Szeretnél hírt adni magadról? Ilyen és ehhez hasonló cikkekben szerepelnél? Észrevételed, mondandód van? Írj, klikk IDE!

Keress, Kövess, Likeolj, Sharelj…

Facebook G+ Instagram YouTube

MindenAmiSzauna.hu | SaunaTours.hu | SzaunaZona.hu | szaunaSOK.hu