1. Mióta vagy SzaunaMester?

2013-ban születésnapi ajándékként kértem a képzést. Akkor még nem tudtam, hogy bírom-e, tudom-e majd csinálni a gyakorlatban, de az 1 hét tanfolyamot 1 hét szaunaélménynek fogtam fel.

monoszlai_agi.jpgforrás: Monoszlainé Bors Ágnes fotó: SaunaGourmet

2. Miért lettél SzaunaMester?

Mindig is szerettem a szaunát, de amikor először láttam szaunamester által vezetett programot, teljesen beleszerettem. Azt mondtam, hogy ennek így VAN értelme. Láttam benne önmegvalósítási lehetőséget. 

3. Mi motivál?

A szauna, mesterként is, -nem csak vendégként- egyensúlyban tart, tökéletesen betölti a rekreációs szerepét. Kezdettől fogva érzek egyfajta missziót az egészséges szaunázás terjesztésében, mert pontosan tudom, hogy számomra milyen sokat jelentett ennek a kultúrának az elfogadása, felvállalása, a saját komfortzónámból való kilépés… emiatt is kezdeményeztem egyfajta védett környezetet hölgyek számára, így a Parázsfészek magas hőfokon-nőfokon programom lehetőséget ad a műfajba óvatosan, kétkedve érkezők számára a valódi szaunaélmény megtapasztalására. Az elmúlt 4 év alatt úgy alakult, hogy ez kicsit több is lett ennél, hiszen női témákat érintve, egymást női energiákkal megtámogatva, testileg és lelkileg is megújulva térnek haza a hölgyek. Az motivál, hogy ehhez hozzájárulhatok.

4. Ki a példaképed?

Minden olyan kollégám, aki szívvel-lélekkel végzi ezt a tevékenységet, és vállalja egyéniségét. Szerintem ettől klassz ez a műfaj, mert az egyéniségünkkel is dolgozunk. 

5. Hogy látod a hazai SzaunaMesterek helyzetét?

Szeretem ezt az “őrült”, kreatív csapatot… ezért jó jelen lenni a versenyeken, mert ott látjuk egymást, kapcsolatokat építhetünk, tanulhatunk egymástól. Jól lehet, érdemesebb lenne FESZTIVÁLT rendezni, ahol nincs kényszer a rangsorolásra, minősítésre, hiszen sokkal nagyobb felszabadultságot eredményezne. Ebben a körben több felöntésmester -független, szaunaprogramok tartására szerződő- van közöttünk, mint szaunamester -aki 8 órában egy konkrét fürdő alkalmazottja. Fantasztikus lenne, ha többször járhatnánk egymás fürdőjébe programot tartani, hiszen vannak olyan programok, amelyek sok háttérmunka árán jönnek létre, s jó lenne, ha nem kellene csak azért félretenni, mert a saját törzsközönségünk már feltehetően unja… Természetesen az lenne a cél, hogy az árunk értéke is meg legyen fizetve a vendégszereplések alkalmával. 

6. Külföldön próbára tennéd magad? Miért?

Az én misszióm, a szaunakultúra terjesztése itthon, ahol még bőven van tennivaló…., ha mennék, akkor csak azért, hogy a gyerekeim közelében lehessek. 

7. Klasszik vagy a show felöntést kedveled? Miért?

Nem tudok voksolni. Vagyok ilyen is, meg olyan is… ha azt nézem, hogy a mindennapi felöntéseimnél mire törekszem, akkor hatásában klasszik, de legyezéstechnikában szeretem a show technikákat is picit beemelni, már csak a gyakorlás kedvéért is. :-))) 

8. Hány legyezés technikát tudsz?

Nem számoltam, és nem is gondolom, hogy ebben bajnok lennék, de az biztos, hogy ha valakinél látok olyan új technikát, ami tetszik, igyekszem megtanulni…  

9. Szerinted hány év kell, hogy itthon (Magyarország) ismert legyen ez a kultúra? Gondolok itt arra, hogy 10 emberből 8 tudja miről van szó.

Az, hogy ismert legyen, függhet attól. hogy a média mennyire száll ringbe a tudásátadáshoz, népszerűsítéshez… hogy kialakult szokássá is váljon, no az több év, és nagyon következetes munka a fürdők, szaunaparkok részéről. Hogy pontosan mennyi? Nem tudom, 10 emberből egyáltalán hányan engedik meg maguknak, hogy fürdőbe járjanak?… 

10. Mit tanácsolsz egy most kezdő mesternek?

Pontosan azt, amit pályaorientációs szakemberként is tennék: válaszd ezt a szakmát, ha szívvel-lélekkel tudod művelni, találd meg magad, és fejlődj benne, légy alázatos, és tiszteld a vendéget!

 

Köszönöm a Válaszokat!

Még több élmény, még több infó, még több szaunás, még több… szaunáSOK

dr.szauna

 

Havonta SzaunaSapkát sorsolok ki! Küldd elneved, születési éved, lakhelyed irányítószámát ITT!

Szeretnél hírt adni magadról? Ilyen és ehhez hasonló cikkekben szerepelnél? Észrevételed, mondandód van? Írj, klikk IDE!

Keress, Kövess, Likeolj, Sharelj…

Facebook G+ Instagram YouTube

MindenAmiSzauna.hu | SaunaTours.hu | SzaunaZona.hu | szaunaSOK.hu