2016.10.15. – MórahalomSzent Erzsébet Gyógyfürdő – Weinrauch Klaudia

Bakancslistás helyre sikerült eljutnom, már régóta vágytam, terveztem, most megvalósítottam.

img_7425.JPG

Tudtam van textilmentes rész, így nagyon kíváncsi voltam a helyre. Szombat 10 óra után nem sokkal érkeztünk, első utunk a naturista részre vezetett, majdhogynem a teljes fürdőn végig kellett mennünk, mire elértük célunkat. Az ajtóval, korláttal elzárt terület teljesen elszeparált, nem zavarja a szaunázni vágyókat semmi, 2 kisebb szauna van itt és egy nagy jakuzzi. A teraszon a kinti nagyobb szauna található. Pihenőágyak, zuhanyzók, dézsa a tusolóban. A hidegvizes merülőt hiányoltam, de azt már az emelet nem bírta el, így nem került beépítésre. Ami zavart engem, hogy maga a terület az élménymedencés, csúszdás terület felső szintjén helyezkedik el, ahol nagy a zsivaj, s ez sajnos ide is behallatszik. Sajnos a hangszigetelt elválasztás hiányzik, ezt leszámítva nagyon szuper hely!

img_7439.JPG

A felöntések zöme a fürdőgatyás részen van, mivel kíváncsi-fáncsi vagyok, ezért egy felöntésre beültünk oda is, Klaudia nagyon ügyesen pörgeti a törölközőt, a kapcsolatot is jól tartja a közönséggel, nekem úgy tűnt kicsit bátran használja az olajokat, gondoltam azért, hogy elnyomja a klóros levegő illatát, hát sikerült. 🙂 Volt egy felöntés fent is tartva a kinti szaunában, ott bíztam abban, hogy az illatok kevésbé fognak dominálni, így is lett, bár még számomra ott is kissé erősnek bizonyultak. Klaudiával folytatott beszélgetésben kiderült tervek vannak még egy nagy kinti “élmény” szaunára, továbbá, hogy több program legyen tartva a naturista részen.

img_7433.JPG

Mi a teljes napot itt töltöttük, a vendégek is bátran tartanak felöntéseket, s a helyhez képest viszonylag sokan is vannak, jó volt látni, hogy igenis van igény az egészséges szaunázás iránt.

Kis műhelytitkot is elárulhatok, Brigi itt debütált mint amatőr szaunamester, nagy sikere volt, akkora, hogy nem csak egyet hanem kettőt is tartott, hiszen felkérték még egyre, a férfi szemek nagy örömére nem éppen helyesen Éva kosztümben tartotta… 

Másnap Makóra a Hagymatikumba vezetett utunk… 

Még több élmény, még több infó, még több szaunás, még több… szaunáSOK

dr.szauna

 

Szeretnél hírt adni magadról, ilyen és ehhez hasonló cikkekben szerepelnél? Klikk IDE!

Keress, Kövess, Likeolj…

Facebook G+ Instagram YouTube