2016.09.08. – SárvárSárvárfürdő

Volt szerencsém a Coop-Rally keretein belül egy estét Sárváron tölteni, s természetesen ha már arra jártam, akkor meg kellett látogatnom a fürdőt, azon belül is a szaunavilágot…

Előzetesen nem néztem utána pontosan a helynek, annyit tudtam róla, hogy itt is már nagyon rég a helyes szaunázás mellett döntött a vezetőség. Honlapjukon is ez áll: “A Szauna-világ a nyugati szaunázási szokásokat követve fürdőruha-nélküli terület.” nagyon megnyerő! 

sarvarfurdo.jpg

17 órát követően nem sokkal sikerült is a szaunavilágba beszabadulnom. A kialakításán látszik, hogy ez eleve fürdőruha mentesnek van építve, a kinti részt most éppen felújítják, ott egy merülő és egy szauna van. Kintről és bentről is elérhető a Nagy Szauna, úgy kb. 35-40 fős lehet, bent vannak még kisebb szaunák, gőz és infrakabin. Hidegvizes merülő és egy jakuzzi is helyet kapott, szellős, sok pihenőággyal van felszerelve.

Az infopultban lévő srác tájékoztatása szerint, a vendégek tartanak majd felöntést, nem sokkal 19 óra után meg is jött az emlegetett brigád, Tamás “a festő” tartott is egy szuper relax felöntést, sajnos a fél nyolcast már nem tudtam megvárni, mennem kellett vacsorázni.

sarvar01.jpg

A helyen mint Ausztriában, ki van téve a “menetrend”, a két finn szaunánál a vendégek fél óránként tarthatnak programot, be van készítve a dézsa és a törölköző is.

Nagyon megtetszett, ide még biztosan visszamegyek.

 

Még több élmény, még több infó, még több szaunás, még több… szaunáSOK

dr.szauna

 

Szeretnél hírt adni magadról, ilyen és ehhez hasonló cikkekben szerepelnél? Klikk IDE!

Keress, Kövess, Likeolj…

Facebook G+ Instagram YouTube