szaunarejongobol-szaunamesterHol volt, hol nem volt, egyszer csak úgy volt, hogy Zoli (Szabó) feltette, hogy lesz január végén képzés, s már rég kacérkodtam a gondolattal, hogy jó lenne, egy képzés, no nem azért, hogy mesterkedjek (persze ez azóta változott), hanem azért, hogy mit lehet ott még hallani/ tanulni.

3 nap elmélet és gyakorlat, majd a 4. napon volt az elméleti és gyakorlati vizsga.

Hétfő reggel izgulva, várakozással teli indultam neki az első napnak, kicsit késtem, 1 órát, a reggeli úszásórámat követően tudtam csak elindulni, mesteremmel ezt a késést előre egyeztettem. Galerius fürdőbe vettem az irányt, ott töltöttem a következő 4 napot.

Minden nap délelőtt elméleti oktatás volt és minden nap délután gyakorlati, Zoli már az első nap délutánján beledobott minket a mélyvízbe, egymásnak és az éppen arra kószáló vendégeknek tartottunk felöntéseket.

Az elméleti anyag igen teljes és szerteágazó volt, itt-ott Zoli az írásos anyaghoz még igencsak hozzátett, kiegészítette, hiszen, mint minden más itt is van, ami fejlődik, van, ami változik. S a nyomtatott anyag nehezen tudja tartani a fejlődéssel az iramot. Gyakorlati órák az alaplegyezéssel kezdődtek, majd egy elméletben felépített szaunaprogram felépítésének elsajátításával folytatódott, majd a kivitelezésével záródott.

Összesen 5 fő vett részt a képzésen, már első nap, mint egy kis család összeszoktunk, összebarátkoztunk, napról napra láttuk egymáson a fejlődést, a haladást, s mindez köszönhető volt rendkívülien szuper mesterünknek, Zolinak is.

kepzes.JPGMester (Zoli) és tanítványai + egy meglepetés Mester (István)

Órákat, napokat tudnék arról mesélni, hogy milyen remekül felépített képzésen vettem részt. Zolira, mint mester régóta felnéztem, mint vendég, programjai utánozhatatlanok és megismételhetetlenek, a képzést követően ez a tisztelet, „felnézés” csak tovább erősödött. Úgy vélem, ma, aki mesterkedésre adja a fejét, nála mindenképpen ajánlott megfordulnia, óriási tapasztalat és tudás birtokában van.

Hálásan köszönöm azt, hogy a kezei között válhattam szaunamesterré, és izgatottan várom, hogy mindehhez Jánosék mit tudnak még hozzátenni, vagy ebből elvenni.

dr.Szauna

 

Havonta SzaunaSapkát sorsolok KLIKK!

Még több élmény, még több infó, még több szaunás, még több… szaunáSOK

Szeretnél hírt adni magadról? Ilyen és ehhez hasonló cikkekben szerepelnél? Észrevételed, mondandód van? Írj bátran, klikk IDE!

Keress, Kövess, Likeolj, Sharelj…

Facebook G+ Instagram YouTube

drSzauna.hu | szaunaSOK.hu | SzauNaTurista.hu | SzaunaZona.hu