1. Mióta vagy SzaunaMester?

A fürdőben 2012 óta dolgozok, de igazi SzaunaMesterré 2013-ban váltam, amikor elvégeztem a tanfolyamot és hivatalosan is hőállóvá avattak!

nemeth_miklosdonat_v2.jpg

kép forrása: facebook

2. Miért lettél SzaunaMester?

Egy ismerősöm ajánlására mentem el a fürdőbe állásinterjúra, kibírtam egy tesztelős jeges programot és megtetszett a munka. Később érdekelni kezdtek az új legyezés technikák, a zene összevágás és a jelmezes beöltözés, amik még érdekesebbé tették ezt a munkát.

3. Mi motivál?

Főleg a vendégek motiválnak, hogy jól érzik magukat a programomon, ettől sikerélményem van. Mindig keresem az új programokat, amikbe megtalálom magam és lendületet adnak.

4. Ki a példaképed?

Az első igazi szauna élményem 2013-ban volt Siófokon a Galériusban, ahol egy óriási energiát sugárzó SzaunaMester hölgy szuper felöntésén voltam. Ez mindent eldöntött bennem, hogy ezt akarom csinálni. Később a Szaunaclub képzésére jelentkeztem, ahol az oktatóm nem más lett, mint az az energikus Siófokon fellépő hölgy, Barabás Lívia! Normafán jártam nála többször és a fürdőnkbe is fellépett, így ő vált az első számú példaképemmé az energiájával és a lendületével! Jelenleg két személy van, akik még a példaképeim, az egyik Szabó Zoltán, akinek egy katonai programját láttam Magyarhertelenden és csak ámultam-bámultam. A fürdőnkbe is többször fellépett és ismét csak ámultam-bámultam a profi zenei vágásait, programját és a humorát.  A másik Debrecenből Végh Tímea, aki szintén lenyűgöz profizmusával és pörgős egyéniségével!

5. Hogy látod a hazai SzaunaMesterek helyzetét?

Szerencsére, egyre jobban megbecsülnek minket és egyre nagyobb igény van ránk! A legtöbb fürdőben keresik ezt a szolgáltatást, sőt most már kisebb panziók, hotelek szaunáiba is keresnek SzaunaMestert. Sajnos még páran vannak, akik azt gondolják, hogy milyen egyszerű csak legyezgetni negyed órát zenére, de amikor a kezükbe adom, hogy tessék, ki lehet próbálni, akkor már megváltozik a véleményük. Főleg, amikor megtudják, hogy egy negyedórás programba több órás vágási, szerkesztési munka van. A show programokra meg akár több hónapot is készülünk. Szerencsére sokan vannak, akik nagyon kedvelnek minket, segítenek a programjainkba, sőt rajongóink is akadnak, akik csak miattunk járnak a fürdőbe.

6. Külföldön próbára tennéd magad? Miért?

Igen, szeretnék külföldre is kijutni! Kíváncsiságból és tanulási vágyból!

7. Klasszik vagy a show felöntést kedveled? Miért?

A klasszikus a kedvencem csak a zene, az illatok és legyezés van. A legjobb show programjaim, mindig a klasszikus felöntéseimből alakultak ki. Imádok belebújni jelmezbe, egy történetet előadni és színészkedni, ez a legélvezetesebb számomra! Nekem mindkettő a kedvencem

8. Hány legyezés technikát tudsz?

Nem számoltam! Helikopter, lecsapások, pizza, szuper nyolcas…Igazából ezeknek a technikáknak az összehangolása, váltásuk és a zene ütemére való legyezés az igazi kihívás és a legfelpörgetőbb része számomra.

9. Szerinted hány év kell, hogy itthon (Magyarország) ismert legyen ez a kultúra? Gondolok itt arra, hogy 10 emberből 8 tudja miről van szó.

Szerintem az országunkba nagyon sok profi mester dolgozik, akiknek munkája miatt egyre többen ismerik meg ezt a kultúrát. Úgy gondolom, kb. 4-6 év még kell hozzá, hogy teljesen elfogadott legyen, de biztos, hogy még 10 év múlva is lesz aki megbotránkozik rajta. Nálunk is egyre többen éreznek rá az ízére, kevesebben járnak be a fürdőruhás szaunáinkba.

10. Mit tanácsolsz egy most kezdő mesternek?

Gyakorolja a legyezést! Ne csak a szaunában, hanem szárazon is! Olvasson, hallgasson sok zenét, tanuljon illatokról, gyógynövényekről és a szauna kultúráról. Látogasson el más fürdőkbe vagy a legjobb, ha kipróbálja magát egy hazai versenyen! Ennél nincs jobb tanulási mód.

 

Köszönöm a Válaszokat!

Még több élmény, még több infó, még több szaunás, még több… szaunáSOK

dr.szauna

 

Havonta SzaunaSapkát sorsolok ki! Küldd elneved, születési éved, lakhelyed irányítószámát ITT!

Szeretnél hírt adni magadról? Ilyen és ehhez hasonló cikkekben szerepelnél? Észrevételed, mondandód van? Írj, klikk IDE!

Keress, Kövess, Likeolj, Sharelj…

Facebook G+ Instagram YouTube

MindenAmiSzauna.hu | SaunaTours.hu | SzaunaZona.hu | szaunaSOK.hu